A kamasz gyásza, és hogyan segíthetünk mi szülők, pedagógusok?

Ami a kamaszok gyászát illeti, igen nagyok lehetnek az egyéni különbségek. A gyászreakció intenzitását befolyásoló tényezők: az eltávozottal való kapcsolat szorossága, mélysége, a bekövetkezett halál módja: hirtelen jött, vagy egy hosszú folyamat vége, netalán egy erőszakos halál, vagy öngyilkosság. Továbbá fontos tényezők, hogy milyen a fiatal egyénisége, szociális érettsége, milyenek a családi kapcsolatai, milyen élményei vannak korábbi életének veszteségeit illetően.

Néhány fontos útmutatás, amit hasznos betartani

1. A gyermeket minden esetben korrektül tájékoztatni kell a halál tényéről, körülményeiről. Lehetőleg ezt a közeli hozzátartozója tegye, aki ismeri a gyermeket.

2. A felmerülő kérdésekre őszintén kell válaszolni, tiszteletbe kell tartani a gyermek fájdalmát, azt is, ha esetleges titkaiba a halottal kapcsolatban nem akar beavatni minket.

Mindig őszintén kell válaszolni a kérdésekre melyet feltesz, nem szabad eltitkolni előle semmit, mert a belénk vetett bizalmát kockáztatjuk. Mindig gondoljunk arra, hogy mintát mutatunk a gyermeknek, hogyan kell megbirkózni életünk nehézségeivel.

3. Figyeljünk a gyermekre, álljunk rendelkezésére, találjuk meg azokat a pillanatokat, amikor gyermek beszélni tud és akar a történekről, és ne akkor akarjunk beszélgetni, amikor nekünk megfelelő a pillanat.

4. A gyermeket biztatni kell arra, hogy érzelmeit megélje és kifejezze, a sírással kifejezett érzelem nem a gyengeség jele. A felnőttek gyászreakciója követendő példaként hat a gyermekre, hiszen ott lehet sírni, megélni a fájdalmat ahol engedélyt kapunk rá. Ha sírni látom anyámat, akkor én is sírhatok. Itt a felnőttnek nagyon résen kell lennie, nehogy, tudattalanul azt az üzenetet közvetítse a gyermek felé, hogy ő nem képes ellátni feladatit, és a gyermek átvegye a felnőtt szerepét.

5. A gyermeknek el kell mondani, hogy melyek azok az érzések, melyek a gyászban természetes módon megjelennek: a düh, a harag, a vádaskodás, az önmarcangolás, a félelem és meg kell teremteni a módját annak, hogy az érzések mögött meghúzódó gondolatok megbeszélődjenek.

6.Életkori sajátosságuk miatt a kamaszoknak szükségük van a szülőtől való érzelmi eltávolodásra, ugyanakkor, a gyászban kívánatos az újraközeledés. Ezt az érzelmi ambivalenciát el kell fogadni és meg kell engedni a gyermeknek, mert ezzel teremtünk alkalmat arra, hogy beszéljen érzéseiről, gondolatairól.

Jellemző lehet, hogy a kamasz az egyébként szokásosnál jobban magába fordul, felerősödik az egyedüllétre való igénye, és ez kétségbe ejti a szülőt, úgy érzi ellene irányul, ezt az elszigetelődést erőszakkal megtörni nem lehet.

7. Ebben az időszakba a kamasz viselkedésében változások állhatnak be: szívesebben tölti idejét egyedül, vagy barátok társaságában, iskolai teljesítménye romolhat, iskolai magatartása romolhat, ingerlékennyé válhat, elzárkózhat társai, tanárai társasága elől, depresszív hangulat jellemezheti mindennapjait, erősen szoronghat, sok esetben szerettei elvesztésétől fél, evési zavarok léphetnek fel, visszautasítja az ételt, vagy evéssel vigasztalódik, kialvatlanság, rendezetlen külső, iskolakerülés, stb.

A szülőnek nagy fejtörést okoz, hogy miként viszonyuljon gyermeke magatartásához, ha túl szigorú, akkor ellenállást, dacot, "csakazértis" reakciót válthat ki a gyermekből, ha túl engedékeny, akik utat engedhet deviáns magatartás megjelenésének.

A szülőnek ilyenkor a serdülő tudomására kell hoznia, hogy megérti a fájdalmát, tehetetlenség érzését, mégis bizonyos magatartásával nem ért egyet, és itt kell magyarázni a gyermeknek, hogy nem kívánatos tetteinek milyen következményei vannak, és hogy ez nem megoldás, hanem még több problémát generál.

Ha már késői kamaszkorról beszélünk, akkor az ők gyászuk megjelenési és megélési formája szinte azonos a felnőttekével.

Sokat segít a kamasz gyászában, (18 év felett és körül, a gyermek érzelmi érettségétől függően korábban is lehet), hogy a temetés körüli teendőkben részt vegyen. Segítsen megfogalmazni a gyászjelentést, esetleg kiválasztani a koporsót, megírni a búcsúztató szövegét.

Minden életkorban fontos momentum a temetésen való részvétel, hogy a végső búcsú megtörténjen.

A gyász megélését nehezítik a hamis üzenetek: "Ne sírj", " Legyél erős", "Idővel könnyebb lesz". Ebben a helyzetben a sírás a kívánatos, az erő a sírásban jelenik meg, és az idő önmagában nem old meg semmit, sőt, ha nem engedjük megélni a veszteség okozta fájdalmat, akkor az idő egyre jobban mélyítheti az érzést.

Hogyan segíthet a szülő?

Leginkább úgy, hogy elfogadja a kamasz gyászának a különbözőségét a saját gyászától. Tudatosítja magában, hogy a gyermek fájdalmának megjelenése ugyan különbözhet az övétől, és nem is feltétlenül a neki tetsző formában jelenhet meg, mégis a veszteség élményük közös, a fájdalom közös. Nagyon nehéz feladat, hogy miközben a szülőt is elborítják az érzések, a gyermekre összpontosítsa figyelmét és őt segítse, akár csak elfogadással, akár meghallgatással, akár az érzelmek megfogalmazásában, megélésében.

Miben segíthet a pedagógus?

Ideális estben a szülő tájékoztatja a pedagógust, hogy a családban súlyos betegség van, vagy halál eset. Ilyenkor a tanár felvilágosítja az osztály közösséget, hogy mi történt, mivel jár egy hozzátartozó elvesztése, milyen viselkedés jelenhet meg a gyászoló gyerek részéről, hogy lehet ehhez viszonyulni, stb. Semmiképp nem tanácsos úgy tenni mintha semmi nem történt volna, mert ezzel azt az üzenetet kaphatja a gyászoló gyermek, hogy: "tégy úgy mintha semmi nem történt volna, mintha minden rendben lenne", és ennek súlyos következményei lehetnek.

A gyász egy regresszív folyamat, így átmenetileg, együtt járhat a memória és figyelmi funkciók gyengülésével, jelentősen csökkenhet a koncentrációs képesség, jellemző lehet a szociális elszigeteltség, megváltozik az iskolai magatartás, fokozott lehet az érzelmi érzékenység. Ez átmeneti jelenség, a fájdalom múlásával visszarendeződik a korábbi állapot

Sokat segít, ha osztályon belül sor kerül néhány beszélgetésre az elmúlásról, itt a témával kapcsolatosan felmerülő összes kérdés megbeszélésre kerülhet (az évszakok váltakozása, a halottak napja, egy ismert személy halála, esetleg a témával kapcsolatos film megnézése) ilyen módon az osztály közösség ráhangolódik a gyászoló gyermek érzéseire, és a legfontosabb, hogy lehetőség van beszélni arról a témáról, ami mindenkit foglalkoztat valamilyen módon.

A tanár felkészülhet az évfordulókra, az elhunyt személy születése napján, neve napján, egyéb ünnepnapokon, valószínűleg nagyobb odafigyelést igényel a gyermek.

Egy-egy jó személyes kapcsolat esetében a tanár személyes támaszt is nyújthat a gyermeknek, figyelmeztetheti a szülőt, ha úgy gondolja, hogy szakember segítségét kell kérni.

Ebben az életszakaszban nagyon fontos, hogy a szülő-tanár kapcsolat intenzív legyen, a gyermek érdekében, mintegy megtartó háló.

Barát elvesztése

Minden, a gyásszal kapcsolatosan elmondott irányelvek itt is érvényesek. Ami különleges az, hogy a kamaszoknak a kortárs kapcsolatok többnyire az irányadóak. Tehát egy barát elvesztése lehet olyan súlyos, vagy még súlyosabb, mint egy hozzátartozó elvesztése.

Mit lehet tenni?

Semmiképpen nem jó elszigetelődni. Olyan emberek társaságot kell keresni, akik megértik, elfogadják a kamasz érzéseit, együtt tudnak vele érezni, gondolkodni, sírni és majd tovább lépni.

Javaslom a naplóírást, amibe feljegyzésre kerülnek az érzések, gondolatok.

Levélírás. Ebben a levélben meg lehet fogalmazni, hogy mit jelentett az elhunyt személy, ki lehet mondani a még el nem hangzott gondolatokat, bocsánatot lehet kérni, meg lehet köszönni dolgokat. Aztán ezt e levelet szélnek lehet engedni, el lehet égetni, vízbe lehet dobni. Ezek a kis rituálék sokat segítenek.

Természetesen, vannak olyan esetek, amikor ajánlatos szakember segítségét kérni, mert néha elég 2-3 beszélgetés ahhoz, hogy valami elinduljon, más irányt vegyen, vagy csak gondolatokat ébresszen.